Hamupipőke

Hamupipőke a szegény kicsi árva,
Kivel jól kibaszott gonosz mostohája.
Összeöntötte a kását a lencsével,
S míg a szomszéd úrfi tekerte őt éjjel,
Szegény kis Pipőke addig válogatta,
Lencsét a kásától külön tálba rakta.

"Szarok a lencsére" - gondolta magába',
Aztán bekukucskált a szomszéd szobába.
Amit pedig látott, tejfel volt fenékig.
Reszketve húzta fel szoknyáját derékig.
Amíg a kulcslyukon mostoháját leste,
Hamvas kis picsáját mohón vájni kezdte.

A háziúr, mikor a konyhába lépett,
E furcsa látványtól igencsak elképedt.
No, de nemsokára feltalálta magát,
Előkotorászta hatalmas nagy ****át.
S Hamupipőkének valagához tette,
A begerjedt kislányt szépen ráültette.

"Ne félj kis Pipőkém, nem basz meg a bácsi,
Csak egy kicsit játszunk, nyali-picsi-pácsi.
De ha jól viselkedsz, édes kis Pipőke,
Lesz majd új ruhácska, édes kis cipőcske."
A zamatos puncit nyalogatni kezdte,
****át meg Pipőke a szájába vette.

Két mostoha testvér, az egyik a Böske,
Kinek már iszonyún viszketett a pöcke.
A másikat pedig úgy hívták, hogy Márta,
Ki a ****okat már rettentően várta.
Szegény kis Pipőkét ők mindig csak marták,
De egymás picsáját kamrában kinyalták.

Megjött a meghívó az udvari bálra,
Mossa is picsáját Böske, meg a Márta.
Mind a kettő olyan büszke volt magára,
Mintha a királyfi húzná a ****ára.
Szegény Pipőkét meg rútul otthon hagyták,
Mert szétrepedne tán, hogyha meg is basznák.

Méltatlankodott, hogy ő is mért ne kúrna,
Majd sírva fakadt az a kis szopós kurva.
De jött a háziúr, hozott ruhát, cipőt,
Elhalmozta velük a kis Hamupipőt.
"Most már gyönyörű vagy, elmehetsz a bálba,
De itt legyél szopni tizenkét órára!"

Az udvari bálon - ez nem is volt vitás -
Nyaltak, szoptak, basztak, mert az így volt szokás.
Böskét is egy nagy úr - nem is tudni ki az,
Végül aztán kisült: libériás inas.
Elölről, hátulról össze-vissza baszta,
Hét nemes jóllakott, amíg nyalogatta.

A télikertben meg mit csinált a Márta?
Egy elhagyott helyen lábát széjjel tárta.
Jól érezte magát, jobban mint remélte,
Mert a Hoppmester úr szilajon kefélte.
Addig ő egy herceg seggepartját fogta,
Miközben a ****át fuldokolva szopta.

Az udvari bolond produkálja magát,
Elővette görcsös, rücskös veres ****át.
De a bunkót - bolond! - a seggébe tette,
Ujjával pediglen peckét ingerelte.
Mostohánk a kéjtől harapott meg rúgott,
A bolond meg halkan orra alá fingott.

Hamupipőke is felért már a bálba,
Őt meg a királyfi vitte el szobára.
Addig baszta, amíg le nem konyult farka,
De a kis Pipőke csak keményre szopta.
Tüzes kis pinája úgy izegett-mozgott,
Hogy a fenséges **** benne csak korzózott.

Mire éjfélt ütött a kakukkos óra,
Már minden figurát kipróbáltak sorra.
"Kimegyek pipilni" - így szólott Pipőke,
"Minek? Felesleges! Hugyozz a vödörbe!"
"Ugyan, nem szoktam én ilyen csúnyát tenni!"
Ki is ment pipilni, és szart visszamenni.

Lett nagy riadalom fenn a palotába',
"Basszátok a kurva anyátokat szájba!"
Ordít a királyfi torka szakadtából,
"Egy lélek sem mehet ki a palotából!
Szolgahad jelentse, ugyan nincs-e még itt,
Meglógott a kurva, az anyja szentségit!"

Szomorúság borult a királyi várra,
Senki sem léphetett Pipőke nyomába.
Jaj csak jönne vissza, neki nincsen párja,
Királyfi országát pináért bejárja.
Megbaszott ötven nőt, de lehet, hogy százat,
Bejárt húsz kolostort, tíz nyilvános házat.

Mostohánkhoz is egy szép nap bekopogott,
"Vannak-e még itten szűz pinájú lányok?"
"Ugyan hogyne volna felséges királyom,
Böske és a Márta, két gyönyörű lányom."
Mielőtt lányait elébe vezette,
Mindkettő pináját timsóval bekente.

Így a baszás még ment, ámde jött a nyalás,
Vérbeforgó szemmel kiáltotta: "Csalás!!!
Pallos alá velük!" köpködött, krákogott,
A mostoha pedig zokogva hápogott:
"Jajj felséges uram, irgalom fejemnek,
Meg akartam kegyed fogni én vejemnek."

"Ezért meglakoltok, fejetek porba hull,
Félrevezettetek galádul, aljasul!"
Pipőke reszketve hallgatta a spájzból,
Előjött kegyelmet baszni a királytól.
Ki mikor meglátta, rögtön felismerte,
****át a Pipőke pinájába tette.

Nekiesett rögvest, és ki is próbálta,
Pináját Pipőke nyitotta és zárta.
"Ő az!" kiáltotta - s tövig benyalt menten,
Végigsiklott nyelve a zamatos seggen.
A királyi fasszal vígan furulyáztak,
Hogyha meg nem haltak, most is figuráznak...