[ ▫ Barcode 0423 ▫ ]   ▌║║▌║║▌▌  ▪a kreatív portál▪


Welcome To :
║▌▌║█║║▌║▌
  Barcode 0423

Menü                 

♥Info
♥Xtra
♥Humor
♥Angol versek  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelizz be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Friss
 

Hamupipőke a szegény árva,
Kivel jól kibaszott gonosz mostohája.
Összeöntötte a kását a lencsével,
- S míg a szomszéd Urfi baszogatta éjjel -
A szegény Pipőke pedig válogatta,
A lencsét a kásától külön tálba rakta.

Szarok a lencsére - gondolta magába'
Aztán bekukucskált a szomszéd szobába.
Amit pedig látott tejfel volt fenékig,
Reszketve húzta fel szoknyáját derékig.
Amig a kulcslyukon mostoháját leste,
Hamvas kis picsáját vájkálni kezdte.

A háziúr amint a konyhába lépett,
E furcsa látványtól igen csak elképedt.
No, de nemsokára feltalálta magát,
Előkotorászta hatalmas nagy faszát,
S Hamupipőke valagához tette.
Az ijedt kislányt szépen ráültette.

Ne félj kis Pipőkém, nem basz' meg a bácsi,
Csak egy kicsit játszunk, nyali-picsi-pácsi,
De ha jól viselkedsz édes kis Pipőke,
Lesz majd új ruhácska, édes kis cipőcske.
A zamatos puncit nyalogatni kezte,
És a farkát Pipőkének a szájába tette.

Két mostoha testvér az egyik Böske,
Kinek már szörnyen viszket a pöcke.
A másikat pedig úgy hivták, hogy Márta,
Ki a farkakat már rettentően várja.
Szegény kis Pipőkét ők csak mindig marták,
De egymás picsáját a kamrában kinyalták.

Megjött a meghivó az udvari bálra,
Mossa a picsáját Böske, meg Márta.
Mind a kettő oly büszke volt magára,
Mintha a királyfi húzná a farkára.
Szegény Pipőkét meg rútul otthol hagyták,
Mert szétrepedne tán, hogyha meg is basznák.

Méltatlankodott, hogy ő miért ne kúrna,
Majd sirva is fakadt a kis szopós szájú kurva.
De jött a háziúr, hozott ruhát, cipőt,
Elhalmozta velük a kis Hamupipőt.
Most már gyönyörű vagy, elmehetsz a bálba,
De itt legyél ám szopni, 12-órára.

Az udvari bálon ez nem volt vitás -
Nyaltak, szoptak, basztak, mert az igy volt szokás.
Böskét is egy nagy úr - nem is tudni ki az -
Végül aztán kisült: - a lib?ris inas.
Elölről, hátulról jól össze-vissza baszta,
Hét nemes jól lakott amig nyalogatta.

A télikertbe, mit csinált Márta,
Egy elhagyott helyen lábát széjjel tárta.
Jól érezte magát, jobban mint remélte,
Mert a Hoppmester úr szilajon kefélte.
Addig ő egy herceg seggepartját fogta,
Miközben a faszát fuldokolva szopta.

Az udvari bolond is produkálja magát,
Elővette görcsös, rücskös, veres faszát.
Mostohánk a kéjtől harapott meg ringott
A bolond meg halkan a fülébe fingott.

A kis Hamupipőke is felért a bálba,
őt meg a királyfi vitte el szobára.
Addig baszta, mig lekonyult a farka,
De a kis Pipőke csak keményre szopta.
Tüzes kis pinája úgy izgett-mozgott,
Hogy a fenséges farok benne csak korzázott.

Mire éjfélt ütött a kakukkos óra
Már minden figurát kipróbáltak sorra.
Ki megyek pipilni -igy szól Pipőke,
-Minek ? felesleges, hugyozz a vödörbe.
Ugyan nem szoktam én ilyet tenni,
Ki is ment pipilni és szart visszajönni.

Lett nagy riadalom fenn a palotában,
-"Basszátok a kurva anyátokat szájba"
Ordit a királyfi torka szakadtából,
-"Egy lélek sem mehet ki a palotából!"
Szolgahad jelentse, ugyan nincs még itt,
Meglógott a kurva az anyja szentségit.

Szomorúság borult a királyi várra,
Senki sem léphetett a Pipőke nyomába.
Jajj csak jönne vissza, neki nincsen párja,
Királyfi az országot a pináért járja.
Megbaszott ő ötven nőt, de lehet, hogy százat,
Bejárt húsz kolostort, tiz nyilvános házat.

Mostohánkhoz is egy szép nap bekopogott,
Vannak -e még itt szűz pinájú lányok ?
Ugyan hogyne volna felséges királyom,
Böske és Márta két gyönyörű lányom,
Mielőtt lányait elébe vezette,
Mindkettő pináját timsóval bekente.

Igy a baszás ment ám, de aztán jött a nyalás,
Vérbeforgó szemmel kiáltotta: Kurva anyád, Csalás !!
Pallos alá velük, köpködött és krákogott,
A ribanc mostohája könnyben úszva hápogott.

Jajj kegyelmes uram, kegyelem fejemre,
Meg akartam kegyed fogni én vejemnek.
Ezért meglakoltok fejetek porba hull,
Félrevezettetek galádul, aljasul.
Pipőke reszketve hallgatta a spájzból
Előjött kegyelmet baszni a királytól.

Ki mikor meglátta rögtön felismerte,
A farkát Pipőke pinájába tette.
Nekiesett rögvest, az ki is próbálta,
Pináját Pipőke nyitotta és zárta,
ő az ! kiáltotta - a pináját nyalta menten,
Végig siklott nyelve a zamatos seggen.
A királyi farokkal vigan furulyáznak
Ha meg nem haltak, még most is figuráznak...

VÉGE

                          

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros